Egy korábban elképzelhetetlen kooperáció sikeres megvalósulása – Bemutatkozik a gyergyói 4S Street

Egy korábban elképzelhetetlen kooperáció sikeres megvalósulása – Bemutatkozik a gyergyói 4S Street

Nincs még nagy múltja a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekarnak, hiszen csak a tavalyi év elején indultak, de már eddigi működésük alatt is komoly eredményeket értek el, jó néhány kellemes dallal örvendeztették meg rajongóikat, sőt, néhány hete egy – egyelőre még csak online elérhető – bemutatkozó albummal is jelentkeztek. És még a tagság is ismerős korábbról. A részleteket Fülöp Loránd gitáros mesélte el.

- Loránd, két évvel ezelőtt a Dreamland Residents bemutatkozó cikkében ismertünk meg téged és a zenekart, de aztán még abban az évben meg is szűnt a DR. Nem akarok sebeket feltépni, vagy rossz szájízzel kezdeni ezt a mostani interjút, de mi történt a veletek?

- Akkor tervekről, célokról, magunkkal és egymással szembeni elvárásokról beszéltem, és olyan magabiztossággal néztem szembe a jövőnkkel, hogy esélyt sem adtam, hogy bármi másképp alakulhat, mint amit mi akkor elképzeltünk. Utólag belegondolva már egyértelmű, hogy ez a törtetés okozta a vesztünket. Bár mindig próbáltunk a földön maradni, akaratunk ellenére sodródtunk az árral, majd egy ponton azt vettük észre, hogy kezdenek „megnőni” a színpadok és egyre komolyabb médiafelületeken jelenünk meg.

Ez oda vezetett, hogy bennünk és a környezetünkben magasra nőttek az elvárások. Az, hogy ezeket végül nem tudtuk meglépni, meggyőződésem, hogy nem a szakmaiságon múlt, hanem azon, hogy egy olyan feszültség keletkezett, amit nem tudtunk kezelni és egy adott ponton azt láttuk a legjobbnak, hogy pontot kell tennünk a végére. Ezzel megszabadultunk a frusztrációtól, ráadásul a tagok közötti jó kapcsolat is megmaradt. Ezt az is mutatja, hogy a jelenlegi zenekarban az akkori hat tagból négyen közösen folytatjuk, de a másik két kollégánkkal is jó szakmai és baráti kapcsolatot ápolunk mindmáig. De lapozzunk is tovább, ez már bőven a múlté! (nevet)

- Megszületett tehát a 4S Street, amiben egy taggal kevesebben vagytok, illetve más áll a fronton. Hogyan állt össze a teljes zenekar?

- Gyakran szoktuk mondani, hogy pár évvel ezelőtt ez a felállás – Nicuta Alin / ének, Mihály Csaba / billentyű, Fülöp Loránd / gitár, Szabó László / basszusgitár, és Pál Andor / dob – elképzelhetetlen lett volna. Alinnal rengeteget rivalizáltunk kölyökkorunkban, mert nehezen viseltük a népszerűségét és azt, hogy a városban minden csaj odáig volt érte. Természetesen már az első négy akkord mindenkinek komoly hatást gyakorolt a magánéletére, de az ő esetében ez fokozottan igaz volt. (nevet) Viccet félretéve, tényleg nem volt valami jó kapcsolatunk. Amikor legelőször megkeresett minket, hogy velünk szeretne zenekart alapítani, először hallani sem akartunk az ötletről. Ez az első találkozásnál már meg is változott, mert nagyon meggyőzőnek találtuk és jónak láttuk az elképzeléseit. Gyorsan félretettük a korábbi sérelmeinket, azóta pedig már csak jókat nevetünk ezeken.

 - A kicsit furcsa nevetek „megfejtése” is érdekelne, a Ne emlékezz vissza dalban keressük esetleg?

 - A névválasztás úgy kezdődött, hogy a legelső szövegeinknél még külső szövegíróval dolgoztunk. Észrevettük az általad említett dalban ezt a szófordulatot és rögtön tudtuk, hogy ez lesz a zenekar neve. Ez a 4S Street (ejtsd: négyes sztrít) tulajdonképpen az a hely, ahol mi találkoztunk és eldöntöttük, hogy közös útra lépve folytatjuk a zenei pályánkat. A vegyített angol-magyar megnevezés csak poénból jött, semmilyen mögöttes tartalmat nem közvetít. A történet tovább fokozódott azzal, hogy pár nap múlva hívott a dobosunk, hogy mekkora felfedezést tett: az ő házukban volt kialakítva az akkori próbatermünk és utólag jött rá, hogy a település bejáratától ők a negyedik utcában laknak. Innentől kezdve teljesen egyértelmű volt már, hogy ez marad a nevünk.

- A koncertnaptárotokon végignézve fellépésekben nincs hiány. Viszonylag új formáció létetekre minek köszönhető ez a sok lehetőség?

- Nem keresek különösebb magyarázatot erre, talán nem is tudnám megmagyarázni. A tavalyi „tanuló” évünk eleje még az előző időszakból szerzett kapcsolatainkra épült, de gyorsan saját útra kerültünk és önműködőkké váltunk. Értem ez alatt azt, hogy nem kellett folyamatosan az egyéni múltunkra hivatkozni, hanem a kialakított arculatunknak és a dalainknak köszönhetően gyors ütemben növekedni kezdett a zenekar irányába történő érdeklődés, először a közönség, majd a szervezők részéről. Ez tulajdonképpen a mai napig tart és úgy érezzük, hogy egyre inkább fokozódik.

- Tavaly két rangos erdélyi könnyűzenei díjat is bezsebeltetek.

- Nem is számítottunk erre a két elismerésre, hiszen a kezdeti célkitűzéseinkben többek között az is szerepelt, hogy nem szeretnénk senkivel versenyezni. Aztán mégis úgy alakult, hogy a legendás Siculus fesztivál felé vettük az irányt, amiről tudni kell, hogy a hetvenes években indult útjára és nagy népszerűségnek örvendett, hosszú éveken át. Több mint harminc éves szünet után indították újra a fesztivált, így tulajdonképpen az újjáéledést követően mi lehetünk az első győztesek, ami igencsak megtisztelő. Két hónappal később az Egyszer fenn című dalunk jelölést kapott a 2018-as Legszebb Erdélyi Magyar Dal címre, ahol első helyezést szerzett. Ez ismét egy fontos elismerése volt a munkánknak és megerősített abban, hogy jó úton vagyunk. Már annyiszor elmondtam, hogy lassan közhellyé válik, de most is kihangsúlyozom, hogy azzal együtt, hogy megfelelően a helyükön kezeljük ezeket a díjakat, a közönség támogatását tartjuk a legnagyobb elismerésnek, és ez az, ami leginkább összetart minket.

 - Néhány hete már egy bemutatkozó lemezzel is jelentkeztetek, ami a Fellegvár címet kapta. Kérlek, néhány mondatban mutasd már be az anyagot! Kiknek ajánlanád? Mindegyik dalotok új-e, vagy felhasználtatok régi ötleteket, vázakat is esetleg? Az alkotómunkából mindenki kiveszi-e a részét vagy vannak „húzóemberek” a csapaton belül, akiknek köszönhetőek a 4S Street szerzeményei?

- A Fellegvár az elmúlt hetekben került a közönség elé, egyelőre online, digitális formában. Az összes zeneterjesztő oldalon elérhető, illetve a legtöbb dalhoz videoklip is társult, amit a legnagyobb videómegosztón lehet megtekinteni. Az album fizikai formában terveink szerint valamikor az ősz folyamán fog megjelenni, ennek érdekében jelenleg is folynak a munkálatok. Ez a lemez tulajdonképpen egy csokorba szedte az elmúlt másfél évben megjelent dalainkat. Ezek közül többet új köntösbe bújtattunk, és ezekhez eddig nem hallott szerzemények is társultak.

Az albumot tulajdonképpen mindenkinek ajánlanám, aki szereti a szövegcentrikus, élőhangszeres popzenét. Azért nem emelnék ki egy célcsoportot, mert a koncertjeinken minden korosztállyal találkozunk, és ez azt jelzi, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami éppen neki szól. Az alkotófolyamatban mindenki kiveszi a részét, azt viszont hozzá kell tennem, hogy az alapötlet szinte kivétel nélkül Alintól vagy Csabától származik, a zenekar további része igyekszik ezt zeneileg minél igényesebben „felöltöztetni”. Gyakran előkerülnek régi ötletek, ezeket pedig letisztult fejjel, éretten próbáljuk a lehető leghatékonyabban felhasználni.

- A repertoárotokat kizárólag saját szerzemények alkotják, vagy koncerteken játszotok feldolgozásokat is?

- Másfél éves zenekarként elmondhatjuk, hogy majdnem teljes egészében csak saját dalok szólnak a koncertjeinken. Néhány feldolgozás még helyet kap a repertoárunkban, viszont ezzel kapcsolatosan is eléggé markáns az elképzelésünk. A legtöbb kezdő zenekar abba a hibába esik, hogy slágereket dolgoz fel. Ez nagyon szép és jó, mert az emberek tényleg imádják, sokszor pedig a hangulatot és képes fokozni egy-egy jól ismert dal. Mi ebben túl sok fantáziát nem láttuk, mert előző hibáinkból tanulva észrevettük, hogy ha egy repertoárban néhány aktuális sláger fel van dolgozva, akkor a közönség a mi szerzeményeinkkel szemben közömbössé válik, és azt várja, hogy mikor csendül fel újra egy ismert dallam. Rövidtávon lehet így sikereket elérni, viszont ezzel az iránnyal lehetetlen értéket teremteni a dalainknak. Éppen ezért mi olyan feldolgozásokkal álltunk elő, amik annyira nem ismertek, de könnyen befogadhatóak, így tulajdonképpen fokozatosan sikerült átálljunk arra, hogy pár szám kivételével csak a mi dalaink képezzék a repertoárunkat. Egyértelműen azt gondolom, hogy az idei koncertszezon végére már egy feldolgozás sem fog helyet kapni a műsorunkban.

 - Ahogy említetted több videóval – élőszereplős imidzsklipként, road movie-szerű, illetve szöveges kisfilmként – is megtámogattatok már néhány dalt. Mik a tapasztalatok, a ti közegetekben egy-egy ilyen megjelenés után látványosan megnő az érdeklődés a zenekar iránt (gondolok itt számottevő FB-lájk emelkedésre, több online letöltésre/streamelésre, esetleg koncertmeghívásra) vagy a már eddigi rajongók jeleznek csak vissza?

- Határozottan igen a válaszom. Be kellett látnunk, hogy a XXI. századi zenefogyasztó gyakran a szemével „hallgatja” a zenét és egyáltalán nem elégszik meg azzal, ami a hangszórókból kijön. Röviden összefoglalva, az a megfejtés, hogy ahhoz, hogy látványos sikereket érjünk el nézettség terén, komplex produkciókkal kell kiszolgáljuk a közönségünket. Lehetőségeinkhez mérten videoklipeket készítünk, amelyek eladhatóbbá teszik a zenénket. Természetesen ennek ellenére igyekszünk zeneileg is hitelesen kiszolgálni a napjaink zenei elvárásait és megteszünk mindent, hogy továbbra is ilyen ütemben növekedjen a rajongótáborunk.

 - Mik a konkrét célkitűzések, amelyek sikerességéért ti „feleltek”, és szerinted mi jöhet esetleg magától a zenekar életében?

- Egy zenekar annyit tehet, hogy mindenki megfelelően elvégzi a saját feladatát. Rengetegen azért dolgoznak körülöttünk, hogy előre haladjunk, de a legfontosabb dolog a mi kezünkben van. Színvonalas produkciót kell felvinnünk a színpadra és ehhez további dalokkal kell kiszolgáljuk a közönségünket. Innen kezdve, bármi ami jön, állunk elébe!

SZERZŐ

Kiss T. Attila

Kiss T. Attila

break

Forrás: Alfahír

További cikkek

Egy korábban elképzelhetetlen kooperáció sikeres megvalósulása – Bemutatkozik a gyergyói 4S Street
HONNAN JÖTT ÉS MIT AKAR?! – ITT A 4S STREET